Idén 14. alkalommal rendezték meg a Balaton Szupermaraton futóversenyt, melynek célja, hogy 4 nap alatt a résztvevők körbefussák a magyar tengert. Voltak szép számmal egyéni indulók is, de jómagam a Netamin fantázianévre hallgató, étrendkiegészítőket forgalmazó cég váltó csapatának tagjaként vettem részt az eseményen. A Netaminnál fontosnak tartjuk az egészséges életmódot, majdnem minden kollégám űz valamilyen sportot rendszeresen, és vagyunk néhányan, akik futni szeretünk, és így jött az ötlet, hogy vágjunk neki ennek a kihívásnak.

Elég kalandos volt az egész sztori, mert volt olyan csapat tag, aki még korábban visszalépett, volt, aki a verseny előtt napon betegedett le és volt, aki a verseny közben, szóval nem voltunk egyszerű helyzetben, de nem megyek bele nagyon a részletekbe, elég ha annyit mondok, hogy a verseny napján a szükséges három főből végül csak ketten indultunk el a rajt helyszínére, Siófokra. Szerencsére ott találtunk egy nagyon kedves hölgyet, aki az első szakaszon elvitte magával a mi időmérő chip-ünket is, így nem kellett már az első napon valakinek két szakaszt futnia. A szabályok ezt lehetővé tették egyébként. Szóval miután az első szakaszt Bea megoldotta nekünk, én készülhettem életem első, a Balaton partján futva megtett kilométerekre. Szántód és Balatonszemes között kellett futnom egy 16 km-es etapot.

Az első futás igazából arról szólt, hogy kicsit felvegyem a ritmust, a hangulatot. Tibivel megbeszéltük, hogy kényelmes legyen a tempó, ne hajtsam túl magam, figyeljek oda, hogy ne vigyen el a hangulat. Egyébként is nehezítette a felkészülést többször is betegség, az utolsó héten is kellett edzéseket kihagynom szóval nem ment minden a tervek szerint, de a csapatunk is eleve úgy indult el ezen az eseményen, hogy teljesen mindegy hányadik helyen zárunk, az a lényeg, hogy ott legyünk, érezzük jól magunkat, képviseljük a Netamint, és érjünk célba sérülésmentesen. Tehát visszatérve az első futásra nagyjából minden a terveknek megfelelően alakult, beálltam egy kényelmes 5:40-5:50-es tempóra és kb. úgy toltam végig. 2 km körül eléggé megfájdult a fejem, ez kicsit nehezítette a futást, de 8 km után, miután frissítettem kicsit enyhült. A frissítő pont elég kevés volt ezen a szakaszon, mert csak egyszer, fél távnál volt. Volt nálam egy kis kulacsban 2 dl víz, de az is hamar elfogyott. Elég meleg volt. Ezeket a kellemetlenségeket leszámítva jó futás volt, próbáltam figyelni a környezetemre, amikor tehettem megcsodáltam a Balatont. Az utolsó 2-3 km-en viszont kicsit elfáradtam fejben, emiatt el is úntam picit a végét. Hiányzott az a pár futás, ami kimaradt a felkészülésből. El is határoztam, hogy bár soha nem szoktam, de a másnapi futásra viszek fülest, és zenét fogok hallgatni.

A második napon Fonyódról indult a mezőny. Ekkor is a második futó voltam úgyhogy a rajt után autóval átmentem Balatonmáriafürdőre, mert ott volt a váltópont. Beöltöztem, bekészítettem egy szuper playlist-et a futáshoz, bemelegítettem és vártam a csapattársamat, hogy megérkezzen. Ahogy ott vártam és melegítettem éreztem, hogy ez ma egy jó futás lesz, valahogy megéreztem a verseny vibe-ját, remek hangulat volt a váltóponton, azt hiszem ekkor érkeztem meg a versenyre igazán. Aztán ahogy elindultam annyira könnyedén ment a futás, semmi fáradságot nem éreztem a lábamban, mintha előző nap nem is futottam volna. Az mondjuk hozzátartozik a történethez, hogy minden nap végén a Kehidakustányban található termálfürdőben pihentük ki a futás fáradalmait. Esténként nyújtottunk, hengereztünk, masszázspisztollyal lazítottuk az izmokat, szóval mindent elkövettünk, hogy hamar regenerálódjunk. Nyomtuk magunkba a szénhidrátot és töltekeztünk a Netamin vitaminokkal, étrendkiegészítőkkel. Mindezeknek is köszönhetően a második futásom igazi runner's high volt, megállíthatatlannak éreztem magam. Az elején kicsit attól féltem, hogy hamar el fog fogyni ez a lendület és jön majd egy bezuhanás, de amikor még 10+ km-nél sem volt jele a fáradságnak nagyon boldog voltam és tudtam, hogy bírni fogom végig az iramot. Összesen 15,65 km volt a táv, amiben volt két frissítő 6 és 13 km körül. Ezeknél jól feltankoltam mindenféle "izo" italokkal. Amikor odaértem Keszthelyre a váltópontra még akkor is teljesen jó állapotban voltam, úgy éreztem még bírnék futni, pedig beleadtam mindent. Ezen a futáson az átlag tempóm 5:33 lett, és megdöntöttem a legjobb 10 km-es időrekordomat is.

A következő napon pihentem, nem futottam, hanem a többieknek szurkoltam, és fejben készültem az utolsó napi 19,9 km-es szakaszomra. Három dolog miatt is kihívás volt az utolsó futás. 1. Egyrészt még korábban nem futottam ekkora távot se versenyen se edzésen 2. Az etap végén, az utolsó 700 méteren egy 40 méteres szintkülönbség várt a futókra. 3. Az egyik csapattársunk lebetegedett, egy gyomorrontást össze szedett, és nem tudott futni. Egy másik társunk, aki amúgy pihenős lett volna, mert már túl volt a három futáson végülis vállalta a helyettesítést, de ő előző nap kicsit megsérült és nem volt biztos, hogy bírni fogja végig, ezért az is szóba jött, hogy nekem is és a negyedik csapattársunknak - aki szintén futott aznap - be kell még segítenünk a végén. Szóval oda kellett figyelnem, hogy hogyan osszam be majd az erőmet. Ezeknek tudatában indultam neki a Balatonalmádi és Balatonakarattya közötti közel 20 km-es távnak. Az időjárás sajnos kicsit szeszélyessé vált erre a napra. Szélcsendes, napos és hűvös, szeles részek váltogatták egymást végig. Hol melegem volt, hol fáztam. Emelkedő nem csak a táv végén volt, hanem közben is akadt néhány ha nem is olyan meredek. Szintén zenével a fülemben futottam, de erre a napra már nem adott olyan lendületet, mint az előző futás alkalmával és azért a lábamban is éreztem már azt a 31,5 km-t, szóval ez már kicsit nehézkesebben ment, de azért róttam becsülettel a km-eket. A frissítőpontokon figyeltem, hogy elgendő folyadékot vegyek magamhoz. Ez ismét egy fegyelmezett, jól átgondolt futás lett. Ennek ellenére 17 km környékén jött a fal. Nagyon elnehezültem. Volt nálam energy gel, azt gyorsan megettem, így adott a végére még egy kis erőt, hogy átlendítsen és az emelkedőn fel bírjak menni. Így aztán szerencsésen, sérülésmentesen beértem. A csapattársam is bírta az extra szakaszt, így nem kellett már többet futnom. Kicsit összeszedtem magam és elautóztam Siófokra a befutóhoz és ott vártam, hogy célba érjen a csapatunk utolsó futója. Nagyon nagy öröm volt, amikor beért. Nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült teljesítenünk, amiért mentünk. Nagyon szuper hangulatú verseny volt, nem volt elviselhetetlen a tömeg, mindenki kedves, barátságos volt. Gazdagabbak lettünk egy nagyon szép befutó éremmel, egy vagány technikai pólóval és rengeteg-rengeteg hihetetlen élménnyel. Végül a 95 csapatból a 40. hely lett a miénk. Igazi középmezőny. Nekem személy szerint nagyon jó tapasztalatokat adott mind a verseny, mind pedig a felkészülési időszak, ami a kisebb zökkenők ellenére is szuper edzésterv alapján történt. Idén szeretnék még legalább egy félmaraton finisher érmet bezsebelni valamelyik versenyről, úgyhogy várom nagyon, hogy tovább folytatódjon Tibivel a közös munka.